Nem tudom, hívsz-e holnap, nem tudom, jössz-e holnap, de szeretném, ha szeretnél ma még. Nem tudom, látsz-e holnap. Nem tudom, lesz-e holnap. Szeretném, ha szeretnél ma még.
Ha nézhetném, ahogy elalszol. Ha itt lennél, mikor ébrednék. Ha mégis máshogy lenne, és én már nem leszek benne,legyen szép. Legyen úgy is szép. Akárhol és akármerre, vezessen a jó szerencse, és segítsen, segítsen az ég.
Minden ajtó titokra nyílik. Ha tudnánk a jelszót, be se léphetnénk. Nem tudom, hívsz-e holnap, nem tudom, jössz-e holnap, de szeretném, ha szeretnél ma még. Nem tudom, látsz-e holnap. Nem tudom, lesz-e holnap. Szeretném, ha szeretnél ma még. Mintha már a semmibe szédülnék, szeretném, ha szeretnélek még!
Álmok olvadóban. Lángok elfogyóban. Szeretném, ha szeretnél ma még. Napok, évek elfutóban. Lábnyomok a tiszta hóban. Szeretném, ha szeretnél ma még. Mintha már a semmibe szédülnék, szeretném, ha szeretnélek még! Ha mégis máshogy lenne, és én már nem leszek benne,legyen szép. Legyen úgy is szép.
Akárhol és akármerre, vezessen a jó szerencse, és segítsen, segítsen az ég. Nem tudom, hívsz-e holnap, nem tudom, jössz-e holnap, de szeretném, ha szeretnél ma még. Nem tudom, látsz-e holnap. Nem tudom, lesz-e holnap. Szeretném, ha szeretnél ma még. Mintha már a semmibe szédülnék, szeretném, ha szeretnélek még! Nem tudom, hívsz-e....stb.
Most múlik pontosan, Engedem had menjen Szaladjon kifelé belőlem Gondoltam egyetlen nem vagy itt jó helyen nem vagy való nekem Villámlik mennydörög ez tényleg szerelem.
Látom, hogy elsuhan felettem egy madár tátongó szívében szögesdrót csőrében szalmaszál Magamat ringatom, még ő landol egy almafán az Isten kertjében almabort inhalál
Vágtatnék tovább veled az éjben Az álmok foltos indián lován Egy táltos szív remeg a konyhakésben Talpam alatt sár és ingovány
Azóta szüntelen őt látom mindenhol Meredten nézek a távolba otthonom kőpokol szilánkos mennyország folyékony torz tükör szentjánosbogarak fényében tündököl
Egy indián lidérc kísért itt bennem Szemhéjain rozsdás szemfedő A tükrökön túl fenn a fellegekben Furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő
Két verziót is találtam.
Egy dal, két előadó.
Mind a kettő érzéseket közvetít nekem és nem ugyanazokat.
Üres az út, társam a csend,
velem már nem tart senki sem.
Ma már csak szép csendesen lépek, ballagok,
De még úton vagyok, te is láthatod.
Még mindig csábít, hív a táj,
még int felém a napsugár.
Pedig már megváltoztak rég a városok,
De az emléke él,
csak a szép emléke él.
Mitől volt olyan szép nekem, csak én tudom.
Látod már megint indulok, egy helyben állni nem tudok.
Pedig már egyre többször elfáradok;
De még úton vagyok, te is láthatod
Tudom, nem várnak barátok,
ismerőst már nem találok.
A régi utcákat sem találom én, mondják:
Lebontották rég,
látod, szétesik a kép.
Csak a dalom emlékszik rá jól tudom.
Hol az a bódé, ami a sarkon állt,
virágot senki sem árul már.
Üresen ásít a kávéház.
Vajon mért fáj nékem úgy ez a változás?
Még mindig csábít, hív a táj,
még int felém a napsugár
Tudom, hogy egyre többször elfáradok,
de még úton vagyok, te is láthatod.
Más mit álmodtam,
Más mit megkaptam,
Mert az élet sem hoz túl sok meglepetést,
Ezért mondom azt légy boldog ahogy élsz
Volt mit elhittem,
Volt min elbuktam,
Van hogy az igazság áll száz korhadt oszlopon.
És én szétteszem kezem,
Lelkem védtelen,
Védj meg ezért,
Nem sok kell néhány szó
S a barátság még jó
Úsztam csapdákon át lázakon s kínokon
Zászlóm vészjelekkel a holnapnak itt hagyom
Ne bánd szét tárt két kezem
Megvan már helyem
Megvan az út tűz vagy jég
Nincs túl messze már hogy ítélj
Ezért szétteszem kezem lelkem védtelen
Védj meg ezért nem sok kell
Csak pár szép szó hogy tudjad vagyok
S így jó
A hegy magában áll és meg sem mozdul már
Nekünk nem mert az ő órája millió évre jár
Ezért szétteszem kezem lelkem védtelen
Védj meg ezért nem sok kell
Néhány kedves szó és a barátság még jó
Ezért szétteszem kezem s újra elhiszem
Lesz ami vár tűz vagy jég
Nincs túl messze már
Az élet gyors vonat(nem kell félj)
Mellettünk elsuhan(nem kell félj)
Bár múlt pár pillanat(nincs túl messze már)
Nem kell félj, nem kell félj
Hűtlen barát a múltból, ki hírnévről beszélsz,
Átgázolnál mindenen, hogy célod elérd!
Önimádó félisten, ki csak magadnak élsz:
Eladnál bármit a hatalmadért.
Megbánja, ki emlékeztet régi önmagadra,
A látszatfények oltárán ez nem nagy áldozat.
Közös múltunk megtagadtad gúnyosan kacagva,
Önzéseddel ásod meg a saját sírodat.
Ígértél hűséget, hisz ígérni nem drága!
Azt mondtad, barát vagy, és testvérként szeretsz.
Elárultál mégis, mikor az érdek úgy kívánta,
S elfeledtél mindent, mit nekem köszönhetsz.
Pár éved van még, hát élvezd ki bátran!
Mondhatsz rám bármit, már nem érdekel.
De eljön a nap, mikor majd fekszel a sárban,
Mert harminc ezüstért önmagad árultad el.
Nincs szó, nincs jel,
nincs rajzolt virág.
Nem szállhat az égen
szárnya tört madár.
Nincs jó, ami jó,
nincs már, aki felel.
Nincs hely, ahová visszatér,
ki útra indul el.
Hol az arc, hol a kéz ?
Akiért, s csak azért ?
Hol a tér, ahol a fény
hozzád még elér ?
Kell, te legyél,
ki Nap lesz Éj után
te légy, aki megtalál
egy régi balladát.
Ki szívét osztja szét,
ő lesz a remény
Ki szívét osztja szét,
az élet csak övé
Ki szívét osztja szét,
követik merre jár,
hegyeken és tengereken túl
értik majd szavát.
Így légy te a jel,
ki új útra talál,
ki elmeséli valamikor
egy lázas éjszakán.
Ami volt (ami volt), s amiért (s amiért) :
- az minden a miénk ! -
de szava lesz a megbocsátás,
szava a szenvedély.
Az légy, ki sose fél,
ki a szívek melegét
összegyűjti két karjába,
mit nem téphet senki szét
Ki szívét osztja szét,
ő lesz a remény
Ki szívét osztja szét,
az élet csak övé
Ki szívét osztja szét,
követik merre jár,
hegyeken és tengereken túl
értik majd szavát.
Az légy, ki sose fél,
ki a szívek melegét
összegyűjti két karjába,
mit nem téphet senki szét
Választott, ki a múltat,
magában oldja fel,
őrző, ki érzi a hajnalt,
tudja ébredni kell.
"Hogyha arra ébredsz reggel, hogy kicsi ez a világ,
és bárki bármit csinál, az minden a te hibád.
A holnapot nem látod, mindenki utál,
mert kínszenvedés minden perc, jön nap-nap után.
Ahol nincsenek ízek, nincsenek képek,
nincsenek színek, nincsenek fények.
Lehajtott fejjel indulsz el ismét a harcba,
mert háború az élet és elhullik a gyáva.
Mert valami kezdődik, ember, és valami véget ér,
és csak Isten dönthet arról, hidd el, mikor mennyit élj.
Ha százszor kérded őt és százszor nem felel,
ő látja még, hogy jó vagy rossz vagy, kapsz, mit érdemelsz!
Az élet rendjén változtatni ne próbálj, nem tudsz,
mert az egyik pofont te adod, de a másik elől futsz.
Jutalmat ne várj, nem lesz, csak megbékélsz a sorssal,
és beletörődsz abba, ez megint nem jó oldal....."
"Én mitől féljek? Nekem az Isten hamar megmutatta, hogy ha Ő elfordul tőled, akkor dühösen néz vissza. Meg, hogy olyan keresztet ad, ami majd maga alá temet, mert mit kínlódjon értem, ha a rossz meg velem nevet. És ha visszakérdezhetnék, én egyből meg is tenném, akit csak úgy elvettél, azt csak úgy visszavenném. Egy szavad sem lehetne, aki így előre fizet az egy ima helyett, Uram, most már átkozódik tizet. Mert te osztasz úgy mindent, hogy az ember nem is tudja, hogy mit kap majd a bánatára, s mit kap majd a jóra. Ezért várom a választ, velem vajon minek tetted, ami a jóhoz kellett volna........ tőlem túl korán elvetted."