
“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz.
Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat.
Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen?
A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod.
Milyen ember az, aki még a
jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris
a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát
miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz
lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami
mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel,
kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik.
Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség
nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled
függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik –
tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki
akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem
teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel
tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned
rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha
ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a
természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.”
“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz.
Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat.
Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen?
A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen.
Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt.
A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod.
Milyen ember az, aki még a
jelent sem képes önmagában elviselni? - Ha félreteszed, ami bánt, máris
a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze
magát miatta?
Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz
lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami
mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel,
szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem
illik.
Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség
nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed.
Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd.
Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold?
Amikor nem
teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel
tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned
rejlik.
A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni.
Marcus Aurelius
korábbi bejegyzések | Laptetejére
Oldalam: Heaven,