Örülök,hogy itt vagy
Vendég! (Bejelentkezés)
A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
Müller Péter
.........................................................................
<>Doke<>..........................................................................
A Megismerés és a Szeretet: egy.
Akit valóban szeretek – ismerem is.
És fordítva: csak akkor ismerhetem valóban, ha szeretem.
Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned.
Először mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel.
Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kisség én is Te leszek.
Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének.
Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat – és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet.
Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt adásait.
Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni.
És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten.
De mindez csak akkor történhet meg, ha beléd bújok.
Kívülről senki sem ismerhető meg.
Csakis belülről.
Belülre pedig csak úgy jutok el, ha kinyílsz és befogadsz, s ha lényemet szélesre tárom, mint egy bő köpenyt s átölellek magammal.
Ha valóban szeretlek, tudom ki vagy.
És, csak ha tudom, ki vagy, szerethetlek igazán.
Ha átéljük egymást.
Müller Péter
.........................................................................
<>Doke<>..........................................................................
"A felnőtt ember arca sohasem lehet
olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ
tükörrendszerében kialakult az egója,
s innen kezdve - anélkül, hogy
ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él;
nem akkor mosolyog,
amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret,
követel, vagy közönyös kívül, mint belül.
És ez nem csupán akkor van,
ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki.
A kifelé nézés és
a kifelé élés az ego legerősebb pillantása:
ő maga is tükrökből állt
össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni.
Igazi arcát csak akkor
mutatja az ember, ha önfeledtté válik.
Ha dühében kiborul, ha végső
kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami
ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd.
Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik."
Müller Péter
.........................................................................
<>Doke<>..........................................................................
Összetartozik-e két ember?
Ezt az összetartozást nem az dönti el,
hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség
Isten előtt - hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb,
érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az
húzza le őt a saját poklának színvonalára.
Ha az utóbbi: azonnal válni kell.
Ha az előbbi: maradni, s vállalni minden keserves áldozatot.
Minden út "erkölcsös", amelyik fölfelé vezet.
S "erkölcstelen", ha a mélységbe visz.
Müller Péter
.........................................................................
<>Doke<>..........................................................................
„Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik.
Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni.
Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki.
Hogy miért?
Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs.”
/ Müller Péter /
.........................................................................
<>Doke<>..........................................................................
"A szeretet nem édes dolog.
Nem kellemes, és nem is mindig boldogító.
Lehet fájdalmas, tragikus és megrendítő.
Ha nem így lenne, mindannyian szeretnénk: nem lenne a világon magány, önzés és gyűlölet.
A valódi szeretet két ember között a létező legnagyobb dráma.
Ahhoz, hogy szeresselek, valakit föl kell áldoznom, de legalábbis el kell némítanom magamban az ellenállását.
El kell jutnom odáig, hogy "elengedjem a fát".
És ahhoz, hogy szeressél, le kell, hogy győzzek benned valakit, aki nem akar szeretni.
Mindketten "fogjuk a fát".
Két görcsös "önmagam".
És most jön egy "véres" kérdés.
Szeretetnek lehet- e nevezni azt, ami nem kölcsönös?
Én szeretlek - de te engem nem szeretsz.
Vagy fordítva: szeretsz, de nem tudom viszonozni.
Ez szeretet?
Sokáig
úgy véltem, hogy igen. Osho azt mondta, a szeretet olyan, mint a virág
illata: akkor is árad belőle, amikor nem jár arra senki. Ha én
szeretek, s ez árad belőlem, mint a virágillat, az már elég, a többi
mások ügye. A szeretet: adás, sugárzás, benső állapot…
Nem hiszem!
Ha
két ember között, egy családban, egy népben, vagy bárhol a szeretet nem
kölcsönös, ott nincs is. Hiába szeret az egyik, akár olyan
intenzitással is, mint Jézus Krisztus, ott a szeretet nem tud
létrejönni, csakis az üldözés, a gyűlölet és a Golgota.
Hiába szeretlek - ha te nem szeretsz.
Hiába engedem el a fát - ha te nem engeded el.
És
hiába leszek önzetlen, hiába jutok el az eszmélés akár isteni
szintjére, ahol már átélem, amit te még nem élsz át, hogy "én benned
vagyok, s te énbennem" - hiába szeretlek -, ha nem engeded el a fádat,
nem történik semmi.
A szeretetben az a legfájdalmasabb, hogy egyedül nem megy."
(Müller Péter)
.........................................................................
<>Doke<>..........................................................................